Azok a gaz gazok – nem is mindig olyan gazok 1.

Azok a gaz gazok – nem is mindig olyan gazok 1.

Gyomok, melyek előnyösek lehetnek

A gaz vagy más néven gyom sok keserűséget tud okozni egy kezdő kertész számára. Az ember szépen megtervezi, majd nagy gonddal elülteti, és folyamatosan ápolja szépséges virágágyását vagy konyhakertjét. Aztán egyszer csak azt látja, hogy vidáman virágzik benne valami, aminek egyáltalán nem kellene! Bizony, bosszantó érzés lehet.

Ám a gyomok nem feltétlenül okoznak kárt. Van, amelyik csak úgy elvan, szerényen meghúzódik a többi, tudatosan termesztett növény mellett, anélkül, hogy bármi gond lenne vele. De van olyan is, ami akár kifejezetten hasznos is lehet, ha hagyjuk élni. Most erről fogunk pár szót ejteni.

Nem is mindig gaz gazok – amelyek dekoratívak

  • pipacs

Feltűnő élénkpiros virágával kivirít a zöld mezőből, és vidám hangulatot áraszt, ahol hagyják megteremni.

Nem is mindig gaz gazok – amelyek dekoratívak

Nem is mindig gaz gazok – amelyek dekoratívak: Pipacs

  • tyúkhúr

Kedves kis virágai talajtakaróként igazán kellemesen tudnak mutatni. Ráadásul segít megakadályozni, hogy a környékén kiszáradjon a talaj.

  • fehér here

Nemcsak takarmánynövényként is felhasználják, de szép borítást ad az elhanyagolt gyepnek. Mivel más gyomokat nem enged nőni a környezetében, tulajdonképpen ki lehet jelenteni, hogy kifejezetten hasznos növényke.

  • kék búzavirág

Bár a gabonanövények mellett nem kedvelik, manapság már vágott virágként otthonunkat díszíti különleges, kék színével.

Nem is mindig gaz gazok – amelyek dekoratívak: Búzavirág

Nem is mindig gaz gazok – amelyek dekoratívak: Búzavirág

Nem is mindig gaz gazok – amelyek gyógyhatásúak

A néphagyomány mindig is megbecsülte és számon tartotta a természet kínálta enyhet adó, segítő növényeket. Számos “gyom”-ot kifejezetten gyógynövényként tartanak számon. Lássuk, melyek ezek:

  • nagy/lándzsás útifű

Nyákoldó hatásuknak köszönhetően köhögéscsillapításra kiválóan alkalmas, olyannyira, hogy nemcsak teát, de gyógycukorkát is készítenek belőle.

Nem is mindig gaz gazok – amelyek gyógyhatásúak: Lándzsás útifű

Nem is mindig gaz gazok – amelyek gyógyhatásúak: Lándzsás útifű

  • közönséges galaj:
    • nyugtató
    • segíti a hormontermelést
    • vértisztító
  • bojtorján levele

Teafőzetekbe szokták tenni, vegyítve hasonló hatású növényekkel. Legelőnyösebb hatásai:

    • vértisztító
    • vizelethajtó
    • izzasztó

Nem is mindig gaz gazok – amelyek egyéb módon hasznosak

Végül álljon itt néhány különleges tulajdonsággal rendelkező “gyom”növény:

  • széles levelű útifű

Ahogyan az egyéb útifüvek, köhögéscsillapító hatású, de sebgyógyításra is szokták alkalmazni.

  • pongyolapitypang

Ez a növény ehető, Franciaországban kifejezetten ebből a célból termesztik. De emellett a házikertben is hasznos szolgálatokat tehet nekünk méhlegelőként, így vonzza be a beporzáshoz ezeket a hasznos rovarokat.

Nem is mindig gaz gazok – amelyek egyéb módon hasznosak: Pongyolapitypang

Nem is mindig gaz gazok – amelyek egyéb módon hasznosak: Pongyolapitypang

  • héjakút mácsonya

Nemcsak érdekes és dekoratív levélzete miatt híres. Ezen kívül azért is hasznos növény, mert a levelek felfogják az esővizet, Így az arra járó vándor emberek és állatok is enyhíthetik szomjukat általa.

A fentiekben nem véletlenül ejtettünk csak említés szinten szót az ehető gyomnövényekről. Ezekről a következő írásunkban tudhatsz meg többet, és ráadásként még bemutatunk egy igazán sokoldalú, gaznak számító növényt is.

Azok a gaz gazok – nem is mindig olyan gazok 2.

Kerti ötletek témájú cikkek

Kerttervezés témájú cikkek

Kertépítés témájú cikkek

Díszkert témájú cikkek

shares