Növények, amik nemcsak szépek, de hasznosak 2.

Kártevőriasztó növények

Növények, amik nemcsak szépek, de hasznosak 2.

Tippek kártevők elűzésére természetesen

Szépséges kertünk virágait sokféle ártalom fenyegetheti. Fel kell készülnünk az időjárás viszontagságaira, oda kell figyelnünk a talaj minőségére. Ezen kívül pedig ráadásul még az állati kártevők is sok pusztítást végezhetnek benne. Persze mint minden ellen, mi, emberek, erre is kifejlesztettünk mindenféle hatékony szert. Ám tudjuk, sajnos azok olyan élőlényeket sem kímélnek, melyek pedig hasznosak lehetnek számunkra. De a természet egészen egyszerűen csodálatos! Minél jobban megismerjük, annál inkább erre a következtetésre kell jutnunk.

Tudtad-e vajon? Ha okosan választjuk meg kertünk növényeit, jó társítással az egyik fajta képes távol tartani a másiktól a károkozó rovarokat. Korábban ugyanis felfedezték, hogy ha sok ugyanolyanfajta növényt ültetünk egymás közelébe, az csak elősegíti számukra a minél könnyebb lakmározást belőlük. Ugyanis a kevert szagok megtévesztik a kártevőket, tehát már azzal, hogy mást is ültetsz közéjük, kicsit véded virágaidat ellenük.

Íme néhány szuper ötlet a természetes kártevővédelemre:

Kártevőriasztó növények a kertben – riasztó szagok

Általánosságban elmondható, hogy a túlzottan erős, aromás szagokat a kárevők nemigen kedvelik, így az ilyen növények segíthetnek az elűzésükben. (Érdekes módon kivétel is akad: a molytetű például kedveli a zsálya illatát.).

  1. fűfélék

Sok fűfajta bocsát ki erős illatanyagot, így kiválóan lehet használni őket rovarok ellen a védekezésre.

    1. füvek a virágoskertben

Nemcsak jól mutatnak, egy kis változatosságot adva a színkavalkádban, de óvják is a virágokat, például ezek:

  • sötét opál bazsalikom a legyek ellen
  • borágóvirág a paradicsomféreg ellen
  • metélőhagyma a levéltetvek ellen
    • rózsa mellé pedig fokhagyma segít
    1. füvek a konyhakertben

Ezekkel keverve védheted kedvenc zöldségeidet:

  • zsálya: a káposztalepke és a sárgalepkelegyek ellensége

tipp:

Ültess zsályát a sárgarépák és a káposztafélék közé!

Kártevőriasztó növények

  • körömvirág: paradicsom mellé ültetve a levéltetveket űzi el
  • sarkantyúka: delejesen vonzza a hernyókat, így ha káposztafélék köré ülteted, megakadályozhatod, hogy felfalják a leveleit

Kártevőriasztó növények a kertben – a tökéletes szimbiózis

Bizonyos növények kölcsönösen tudnak segíteni egymásnak. Ilyen lehet a sárgarépa és a hagyma (pl. póréhagyma), ha egymás mellé ültetjük őket. A póréhagyma nem engedi oda szagával a répának ártó legyeket, míg a sárgarépa elriasztja a hangyalegyet és a molyokat.

Kártevőriasztó növények a kertben – egyéb rovarűző növények

Rengeteg ilyen hasznos növény létezik még, álljon itt néhány példa a végére:

  • mentafélék a bogarak ellen
  • fokhagyma a japán cserebogár, takácsatka, zsizsik ellen
  • gilisztaűző varádics – a hangya ellen (a növény neve az embert támadó bélféreg elleni hatásosságára utal)
  • kapor a levéltetvek ellen
  • böjtfű a molytetvek és tökbogarak ellen

Növények, amik nemcsak szépek, de hasznosak 1.