Locsolás okosan – hogyan öntözd kerti növényeidet
A kerti növények megfelelő vízellátása az egyik legsarkalatosabb kérdés egy kezdő kertész számára. Sok minden befolyásolhatja azt, hogy sokáig üdén virágozzanak kültéri növényeink. De nemcsak a szépség számít: a locsolás meglehetősen költséges is lehet, ha nem megfelelően csináljuk. Érdemes tehát jól átgondolni és alaposan megtervezni, ahelyett, hogy csak úgy megérzésszerűen néha-néha elővesszük azt a slagot. Íme néhány hasznos jótanács a helyes öntözéshez.
Locsolás okosan – mikor, mennyit
Általánosan elmondható, hogy olyankor érdemes öntözni a kertben, amikor kisebb a párolgás, így kevesebb folyadék vész el. Ilyen időszak a kora reggel és a késő délután/este. Alapvetően érdemes naponta legalább egyszer vagy kétszer locsolni. Természetesen évszaktól és általában az időjárástól is függ, hogy hányszor. Nyilván érdemes észszerűen végiggondolni: nyáron többször, mint tavasszal, télen pedig nem is szükséges. Persze ha kifogunk egy csapadékosabb nyarat, lehet rugalmasan csökkenteni a megszokott mennyiséget.
A locsolás ideje legyen minél hosszabb, de legalább negyedóra, mert egy átlagméretű kertnek minimum ennyi a vízigénye.
Az sem mindegy, hogy milyen a kert talajszerkezeti adottsága. A homokos talaj gyorsan beszívja a nedvességet, míg az agyagosabbnak jobb a víztartó képessége.
Nem utolsó sorban pedig arra is oda kell figyelni, nem minden növénynek ugyanakkora a vízszükséglete. Vegyük figyelembe ezt is, nehogy az érzékenyebb virágoknak túl sok vagy túl kevés legyen a napi mennyiség.
Locsolás okosan – mivel
Ha más nem áll rendelkezésre, marad a vezetékes víz, ám ez, mindenki tudja, meglehetősen drága mulatság. Szerencsések azok a kerttulajdonosok, akiknek már eleve van fúrt, vagy még jobb, ha ásott kútjuk. De ha nincs, érdemes elgondolkozni ezen az egyszeri beruházáson, mert hosszú távon meg fog térülni a belefektetett összeg. Ez persze csak akkor megoldás, ha olyan környéken lakunk, ami rendesen el van látva talajvízzel (pl. nem egy hegy tetején). Kérdezzük ki környező szomszédokat tapasztalataikról!
Egy másik olcsó és környezetkímélő megoldás az esővízgyűjtő. Az eresz alá tett hordók már kiválóan alkalmasabbak lehetnek, és jobb vízminőséget biztosítanak kedves növényeink számára.
A különösen környezettudatos kertészek pedig felhasználhatják locsolásra akár az összegyűjtött tusolóvizet, akár a zöldség főzésére használt megmaradt folyadékot is.
Locsolás okosan – hol, hogyan
Figyeljünk oda arra, hogy ne a növények felszínét érje elsősorban a víz. Minden növénynél a gyökérzet a legfontosabb, hogy elég vízhez jusson. Lassan, fokozatosan adagolva locsoljunk, hogy elegendő mélységig eljusson a növény gyökeréhez. Érdemes néha a kezünkkel is ellenőrizni, hogy a kellő mélységben elég nedves-e a föld. A legalkalmasabb öntözőeszköz a csepegtető cső, mert az jól tudja adagolni a vízmennyiséget.
Fejlődésben levő virágágyások köré jót tehet egy kis árok körben, mert ez tudja szabályozni, hogy ne érje túl sok víz a növényt. Ha kicsi domb tetejére ültetjük a növényeket, ugyancsak hasznos lehet: így rögtön le is tud csurogni a felesleges vízmennyiség.