Mikor ültessünk málnát? – málnatermesztés lépésről lépésre
Nemcsak a (mesebeli) mackók kedvelik a málnát, sőt! Talán nem tévedek, ha azt állítom: hazánkban ez az egyik legkedveltebb gyümölcs. Édes, mint a méz, és nemcsak tálból nassolni jó, de még finom szörp is készülhet belőle. De mikor, hogyan ültessünk málnát?
Van még egy kis üres rész a házikertedben? És még nem terem benne málna? Akkor melegen ajánlom, hogy ültess bele egy-két tövet.
Mikor ültessünk málnát – mit érdemes tudni a málna termőnövényéről?
A málnát termő növény hivatalos meghatározása szerint egy félcserje. Mit jelent ez? Azt, hogy ez a vékony vesszőkből álló növény csak két évig él. Élete első fele azzal telik, hogy felnő, kifejlődik, míg a második azzal, hogy málnát terem. Emellett persze először kinyílnak a virágai, aztán végül pedig elszáradnak a hajtások, virágok.
Szerencsére azonban az elpusztult tövek helyére a bokor növeszt új vesszőket is, így legalább 8-10 évig élvezhetjük édes termését. Nagyjából addig hoznak ugyanis gyümölcsöt. Ezért ha még tovább akarjuk ízlelni a málnát, akkor az újonnan sarjadt vesszőket telepítsük valahova máshová.
Mikor ültessünk málnát – ütemezés a kezdetektől
Kezdjük rögtön a legfontosabbal: a málna számára az az ideális, ha ősszel telepítjük, de inkább az első felében, szeptember-októberben.
Ám valójában a mi feladataink nem ezzel kezdődnek, ha málnást szeretnénk a kertbe. A kiültetés előtt ugyanis gondoskodni kell arról, hogy megfelelő talajminőség várja a friss palántát. Így hát mindenekelőtt trágyázzuk be a kiszemelt talajrészt, és adjunk időt a műtrágya kijutására.
További feladat, hogy már rögtön az első időkben gondoskodjunk a málnatövek karózásáról a frissen növő vesszők mellé. Ezen kívül ne feledkezzünk meg arról, hogy gyomlálással megszabaduljunk a málna körül szaporodó gyomoktól is. Azonban ezt tegyük óvatosan. A málna gyökerei viszonylag közel vannak a talajszinthez, ezért figyeljünk rá, hogy ezek ne sérüljenek a kapálás során.
Mikor ültessünk málnát – további feladatok időzítése
Az újabb feladat az őszi ültetést követő tavasszal vár bennünket. Ilyenkor ugyanis érdemes a málna friss vesszőit visszavágni egy kicsit, mert attól jobban fog nőni.
A visszavágásnak köszönhetően az azt követő évre a vesszők szép magasra nyúlnak, de azokat is érdemes kicsit visszametszeni. A legjobb, ha mintegy másfél méternyire hagyjuk a tövek hosszát.
A későbbiek során érdemes figyelni arra, hogy ne nőjön 3-4 új vesszőnél több. Néhány év múlva pedig eljön az ideje annak is, hogy az új sarjakat átültessük. Ezt rögtön azután érdemes megtenni, hogy termésérés után kivágtuk a sarjakat.
Mikor ültessünk málnát – mikor érdemes szüretelni?
És végül egy tipp: a málnát akkor érdemes leszüretelni, ha már teljesen megérett a növényen. Ha ugyanis már leszedtük, nem fog tudni továbbérni.