Színek a kertben – a buja lila: 3 csodálatosan élénk virág otthonodban

Színek a kertben, lila

Színek a kertben – a buja lila: 3 csodálatosan élénk virág otthonodban

A természetben megtalálható színek mesés hangulatot tudnak varázsolni minden kertbe. Nem véletlen, hogy a tavasz és az ősz a két legnépszerűbb évszak. A növények ekkor borulnak virágba, vagy éppen ekkor fordulnak át valamilyen feltűnő színbe. A természetben nem létezik az a szó, hogy giccses. Ami magától alakul ki, az esztétikailag csak szép lehet.

A színek már önmagukban valamilyen hatást, hangulatot váltanak ki belőlünk, és ami nem mesterséges, az általában kellemes érzetet biztosít. A zöld, a legtöbb növény alapja nyugalmat, békét áraszt. Emellett bármilyen szín jól mutat, nincs olyan, ami ehhez ne illene.

A lila egy úgynevezett kevert szín, ami azt jelenti, hogy két alapszín, a kék és a piros ötvözéséből jön létre. A színpszichológia szerint a lila a kreativitás, optimizmus megjelenési formája. Emellett az ég és föld egyensúlyát mutatja, gondoljunk csak az alkonyi és hajnali árnyalatokra. Milyen szépségesen tudnak hatni a lila virágok élénk színükkel! Lássunk most néhány jellegzetesen lila színű és egyben különlegesen egyedi illatú kerti virágot.

Színek a kertben, lila

  1. Az illatos ibolya (Viola odorata)

Egy egyszerű, de nagyszerű kis évelő virágocska. A tavasz érkezésének egyik előjele, amikor előbújnak a földből, és illatukkal elandalítják az embert. Hazánkban is őshonos szerencsére, főleg nyirkos erdőkben, bokrosokban találkozhatunk vele. Persze van fehér változata is, de a lila elterjedtebb. Virágzás után vékony indákkal szövi be a talajt, így idővel nagy területeket borít be.

Ha otthonunkban is szívesen látnánk, érdemes cserjék közé vagy lombhullató fák alá ültetni. A félárnyékot kedveli, illetve a nyirkos talajt, így kerüljük a száraz, nap érte helyeket, és ha kevés eső esik, pótoljuk azt locsolással.

Színek a kertben, lila ibolya
Színek a kertben, lila ibolya
  1. A (telt) lila orgona (Syrina vulgaris)

A május jellegzetes növénye, az anyák napja és ballagások kedvenc virága. Egy 20-30 centiméteres bugájú cserjeféle, ami akár a 3-4 méter magasságot is elérheti. Akárcsak az ibolyának, neki is létezik fehér változata, ám ebben az esetben is a lila az elterjedtebb (és kellemesebb illatú). Egyik alfaja a telt lila orgona. Szereti a napot (ültessük napos helyre), megfelel neki az átlagos talaj, vízigénye is átlagos, ezért kiválóan alkalmas kerti ékességnek. Azért az öntözést ő is meghálálja. 🙂

Színek a kertben, lila
Színek a kertben, lila ibolya
  1. A gyógyító levendula (Lavandula officinalis)

És végül íme egy nemcsak gyönyörű, nemcsak pazar illatú, de jótékony hatású (gyógy)növény, ami még a házimunkában is segít. A Földközi-tenger környékéről származó félcserje, melynek szára félgömb alakú bokrokat képez. Mivel jó a szárazságtűrése, érdemes tűző napra ültetni, sziklakertek, útszegélyek éke lehet.

Három különböző növény, melyek mind-mind szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, és érzéki illatukkal csábítanak. Élvezd te is csodálatos adottságaikat saját környezetedben is!

Színek a kertben, lila
Színek a kertben, levendula